Köszöntő


KÖSZÖNTŐ



Ismét eltelt egy év... rengeteg változás, örömet adó élmény, esemény részesei lehettünk ez alatt az idő alatt!



A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.

Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra, és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

„Minden változik, csak a VÁLTOZÁS az, ami ÁLLANDÓ!” – vallják sokan. Ezzel a gondolattal nemcsak egyetértünk, hanem éljük is mindennapjainkban.

Az újra meg újra ismétlődő csoda, az ÉVSZAKOK VÁLTOZÁSA sok művészt, köztük költőt, zeneszerzőt, festőt megihletett már.

„Itt van az ősz, itt van újra...” kezdi versét Petőfi Sándor. Ez a versben elmondott, személyes vallomás képszerűen jeleníti meg az őszt, és amikor halljuk, vagy olvassuk mi is szinte ott ülünk a dombtetőn a költővel és a „szelíd nap sugara” simogatja arcunkat.

Vivaldi a Négy évszak című zeneművében a hangokon, dallamokon keresztül mutatja be az évszakok változásának csodálatos körforgását.

Festmények, szobrok, tánc- és zeneművek, híresebbnél híresebb alkotók várják, hogy segítségetekre legyenek egy közös kalandban, amely a Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében... címet kapta.

Az idei évben tehát a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.

Ismerkedjünk meg híres művekkel, művészekkel és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!


Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat!


A vetélkedő, melynek keretében számot adhattok felkészültségetekről, beszámolhattok élményeitekről,
2016. november 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Fogyatékosok Napközi Otthonában
(9023 Győr, Török István u. 1.).



Jó felkészülést, tartalmas és vidám kalandozást és művelődést kívánok!



Üdvözlettel:

Dezső Zsuzsanna

Fogyatékosok Napközi Otthona

vezető

2016. november 14., hétfő

FIGYELEM!

Kedves Felkészítő Kollégák!


Kérnénk Benneteket, hogy a fano@eeszi.hu e-mail címre küldjetek nekünk egy megerősítő e-mailt, hogy pontosan melyik intézmény csapataként, hányan és kik vesztek részt a jövő heti Vetélkedőn (csapattagként és kísérőként egyaránt!).

A csapatok pontos létszámára és a tagok nevére a létszámtervezés ("tereprendezés") és az Emléklapok kiállítása miatt van szükségünk.


Segítségeteket nagyon köszönjük!

Nagyon várjuk már a találkozást!


Nyár - A művészetek tükrében

Nyár a kiteljesedés ideje a természetben és az emberek életében is. Ez az évszak a legmozgalmasabb, a legszínesebb: a felnőttkor is ilyen.


Nyáron fejlődik a természet: a fák levelei megerősödnek, teljesen zöld lesz minden, majd a fákon virágok, utána édes gyümölcsök illatoznak, méhek zümmögnek a tarka réten.
Nyár közepére egyes növények termését már le is szedik, nyár végén pedig az aratás veszi kezdetét.




Lejjebb néhány nyárral kapcsolatos alkotást láthattok, hallhattok, olvashattok.



Benczúr Gyula - Nyári piknik



Juhász Gyula
MAGYAR NYÁR

Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.

A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.

Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.

S a végtelen mezőkön szőke fényben
Kazlak hevülnek tikkatag kövéren.

Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár,
Keleti lustán szunnyad a magyar nyár.

Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
És föllángol e táj, e néma, lomha?

Ha megutálva száz here pimaszt már,
Vihart aratva zendül a magyar nyár?




Vincent Van Gogh - Aratás La Craua-ban háttérben a Montmajour


József Attila
NYÁR

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol –
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél –
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.



Markó Károly - Tájkép aratókkal



Antonio Vivaldi - A négy évszak
NYÁR






Pálnagy Zsigmond - Délidő

Tavasz - A művészetek tükrében

A tavasz a művészek számára mindig a megújulás évszaka.
A tél, a bezárkózás, a befelé fordulás után itt van az újjászületés, a kiáradás, a fejlődés lehetősége. Ami télen belül megérett, az most kihajt, és megvalósul a külső világban. A tavasz a rügypattanás, kifejlődés, a virágba borulás, a nyitás ünnepe. Erre az időszakra jellemző a kezdeti, hatalmas erejű energia kitörés, amivel a természet megmozdul, és felébred téli álmából. A tavasz energiája élénkítő, aktiváló, szabadon folyó kreatív energia.
Most van itt az ideje a szerelemnek, a párválasztásnak, az udvarlásnak és minden új vállalkozásnak életünk bármely területén.

A születés és újjáéledés, a gyermekkor, az ifjúság, a szerelem, a boldogság jelképe.
A négy évszak közül talán a tavasz üzenete a legegyértelműbb, a leginkább kézzel fogható. Az örök körforgás, az újjászületés időszakát minden érzékszervünkkel észleljük.
A téli szürkeség után a tavasz mindig erőteljes színekkel köszönt ránk. Látjuk a színek kavalkádját, szagoljuk a virágok, a fű, a frissen zöldellő fák illatát, simogathatjuk a szirmok, a fiatal állatok szőrének bársonyosságát és a szánkban érezhetjük a tavaszi zöldségek és gyümölcsök ízét.

A tavaszvárás öröme derűt hoz az életünkbe még a legnehezebb körülmények között is.
Mit is hoz a tavasz? A természetbe napfényt, színeket, szellőt, a szívekbe szerelmet, vidámságot, életörömet. Csupa gyönyörűséget.

A művészetek területén a tavasz szépségét és örömét talán legszemléletesebben, mint stílus az impresszionizmus fejezi ki. Az impresszionizmus lényege, hogy az adott pillanatban átélt élményt próbálja az alkotó átadni, szavakba szedni, muzsikába önteni, vagy vászonra álmodni. A pillanatok, a fények, a színek és az érzelmek művészete.


Nézzünk néhány tavaszi témájú művészeti alkotást!

Csukás István
TAVASZI VERS

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!



Szinyei Merse Pál - Majális


Petőfi Sándor
KI A SZABADBA!

Ki a szabadba, látni a tavaszt,
Meglátni a természet szinpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán
A primadonna a kis fülmile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ővele?

Megannyi páholy mindenik bokor,
Amelyben űlnek ifju ibolyák,
Miként figyelmes hölgyek... hallgatván
A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák, e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.



Csók István - A tavasz ébredése


Antonio Vivaldi - A négy évszak
TAVASZ





Mednyánszky László - Tavasz a patakparton

Tél - A művészetek tükrében

Télen pihen a természet, minden csöndes, minden várakozik a tavaszra. A fák alszanak, már nincsenek rajtuk levelek, mindent fehér hótakaró borít.

A tél az elmúlás időszaka: a természet megszürkül, megkopaszodik, megáll az élet.

Átvitt értelemben a tél az emberi öregkort is jelképezi az élet körforgásában. A téli, hófödte táj fehér hajú öreganyók és kedves nagypapák képét juttatják eszünkbe. Ez a békesség és a szeretet időszaka, ahogyan az ember életében az időskor is az. Az ember halálával azonban nem szűnik meg az élet, hiszen az unokák mind-mind tavasszal cseperedő magocskák.

Amikor a tél beáll, a növények pihenni térnek. Ekkorra az emberek is elfáradnak, már a kevés munka is nehézséget okoz számukra, ennek ellenére segítik a fiatalokat, és babusgatják, kényeztetik a szürke hétköznapjaikat bearanyozó unokákat. Aztán, egy napon végleg búcsút vesznek a földi léttől.




Íme, néhány alkotás, mely a tél hangulatát, az elmúlást idézi fel.



Szinyei Merse Pál - Tél


Zsigmond Tibor
TÉLI EMLÉK

Lágy hó szitál
Komor téli tájon,
Minden utca kihalt
E hűvös délutánon.

Egy földre hulló pehely
Megpihen a szélben,
Bármerre is nézünk
Körül fehér minden.

Nyugalom száll alá
A behavazott tájra,
Rá sem lehet ismerni
Az út menti fákra.

Közelít az este
Fáradt már a szél,
Zord téli éjszakán
Nyugovóra tér.

Elcsendesül minden
A nyugalmat érzem,
És az otthon melegében
A téli tájat nézem.



Vincent van Gogh - Téli táj



Kosztolányi Dezső
TÉLI ALKONY


Aranylanak a halvány ablakok…
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszín égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.



Mednyánszky László - Téli patak




Antonio Vivaldi - A négy évszak
TÉL





Telepy Károly - Téli táj

Ősz - A művészetek tükrében

Ahogy a nagy magyar költő Petőfi Sándor is megírta versében: Itt van az ősz, itt van újra.

Akkor, amikor a nyár folyamán minden zöld színbe pompázik, addig ősszel új ruhát ölt a természet. Ez az évszak hozza meg a természet igazi szépségét. Ilyenkor megtalálható a sárga, a barna, a rozsdabarna, a vörös és talán mondhatnánk, hogy az összes létező szín.

Nincs is annál szebb, amikor a nap még süt és az ember jókat sétálhat, kirándulhat egy-egy őszi erdőben. A föld tele van száraz levelekkel és talpa alatt zörög az avar. Ekkor ugyan még a fák tele vannak mindenféle színű levelekkel, amelyek kapaszkodnak az ágakhoz, bár tudjuk, hogy hamarosan ők is a földre pottyannak.
Az ősz meghozza számukra az elmúlást. Így kerek a levelek, növények élete, amelyek avarként táplálják a talajt, ezáltal azt a fát is, amelyről lepottyantak.
Reményeink szerint jövő tavasszal újra minden kis levél kihajt, és csodássá, terebélyessé teszik újra a fákat.




Az ősz hangulata sok-sok művészt megihletett, közülük itt van néhány, a teljesség igénye nélkül.



Petőfi Sándor
ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.



Szinyei Merse Pál - Ősz


Ady Endre
PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.


Hollósi Simon - Tengerihántás



Antonio Vivaldi - A négy évszak
ŐSZ





Ferenczy Károly - Október


2016. november 10., csütörtök

Évszakok - A művészetek tükrében #2

Változnak az évszakok, változik a nappal, helyet cserél az éjszakával, peregnek a percek, órák, telnek az éveink, a kisgyermekből agg öreg ember lesz.

Mivel egyek vagyunk a természettel ezek a folyamatok bennünk is hasonlóképpen zajlanak. Nemcsak testi, de lelki szinten is.

Minden évszaknak meg van a maga egyéni üzenete, amely segít saját lelkiségünk, életünk problémáinak megértésében, feldolgozásában.
Belső tudatalatti folyamataink közvetett módon tudnak feltörni belőlünk és gyengédebben szembesülhetünk velük és dolgozhatjuk fel azokat.

A természeti népek felismerték ezt és használták a mindennapjaikban. Ünnepekkel, játékokkal, művészeti alkotásaikkal segítették a ráhangolódást, a gyógyulást, a belső képek felszínre jutását.

A magyarság kultúrájában is számos ünneppel, eseménnyel találkozunk, amik az évszakaink és hónapjaink üzenetéhez kötődnek.
Ezek segítenek ráhangolódni a változásokra, felkészítenek bennünket az elkövetkező időszak feladataira.

2016. november 8., kedd

Előfeladat #2

Kedves Versenyzőink!


Az előző bejegyzésben egy Tapolcán található szoborcsoportot láthattatok és egy arról íródott verset olvashattatok.


A második feladatotok annyiból áll, hogy nézzétek meg a szobrokat és olvassátok egyenként hozzájuk a vonatkozó versszakokat.
Vegyétek észre, hogy pontosan mi foghatta meg a költőt a szobrokban, milyen apró részleteket fedezhetett fel a nőalakokon.


A Vetélkedőn majd lesz ezzel kapcsolatos feladat is.


Jó munkát és felkészülést kívánunk!



(Mielőtt megijednétek, a verset nem kell fejből tudnotok!)



2016. november 7., hétfő

Évszakok - A művészetek tükrében

Elmondhatjuk, hogy nincs olyan művészeti irányzat, amelyikben nem találunk az évszakok változásához kapcsolható alkotást, legyen az zene, vers, színdarab, táncos produkció; esetleg film.

A környezet, a természet változása sorra ihlette és ihleti meg még a mai napig is a művészeket.



Erre remek példa ez a szoborcsoport, mely Tapolcán, a Malomtó parkban található.





Az alkotója Marton László, aki 1992-ben készítette el a szoborcsoportot.

Marton László (1925-2008) Munkácsy- és Kossuth díjas szobrászművész, művészeti életünk kiemelkedő jelentőségű és egyik legismertebb alkotója Tapolcán született.
Munkásságát országszerte és külföldön is számos nagy hatású szobor jelzi. Szobraiban sohasem fáradt el újat mondani az örökérvényű emberi eszményekről és az egyéniségek karakteréről.

A szoborcsoportban négy nőalakot láthatunk, melyek mindegyike egy-egy évszakot ábrázol.


TAVASZ

NYÁR

ŐSZ

TÉL


A szoborcsoport 2003-ban megihlette Németh István Péter költő-irodalomtörténészt, és ennek hatására megírta a következő verset.
Mindegyik évszakot formáló nőalakhoz egy-egy versszak kapcsolódik.


1. Tavasz

Hajába virágot tűzött a lányka
És csak csokrot tart védekezőn még
Amint már szép mellére pillantanak,
Hisz derékig gyűrte le leplét.


2. Nyár

Nap-diadémot tűzött hajába most
És mellét a fényre kitárta
Pőrébben az érő gyümölcsnél is.
Hunyt szemét emeli égre. Nem kicsi lányka.


3. Ősz

Könnyű szüreti köténykén átsejlnek
– pattanós szőlőszemek – melle bimbai.
Mézes talpait várja a mustkád. Rám néz.
Lépte egészen ért asszonyi.


4. Tél

Fejét lehajtja. Leplébe burkolódzott.
Alatta vacog s mellére kulcsolja karját.
Homloka első ránca künn maradt gyümölcsé.
Csizma-nyomában a havat szelek kavarják.


2016. október 24., hétfő

Előfeladat #1

Kedves Versenyzőink!

A tavalyi évekhez hasonlóan, idén is kaptok előfeladatokat, melyekkel már most értékes pontokat szerezhettek a csapatotoknak.

A feladatokat legkésőbb 2016. november 21. (hétfő) éjfélig küldjétek be nekünk, hogy a vetélkedő kezdete előtt még biztosan összesíthessük a pontokat.

Lássuk is az első feladatot, mely az eddigiekhez hasonlóan egy jó kis keresztrejtvényt foglal magába.


Fejtsétek meg a sorokat, és a megoldást is írjátok be a végére.
Ezzel a feladattal 18+2 pontot szerezhettek a csapatotoknak.


Jó munkát és felkészülést!


2016. október 18., kedd

Ősz

Az ősz a mérsékelt égöv egyik évszaka. Trópusi, illetve száraz és hideg égövi tájakon nem létezik. Hagyományosan a legtöbb országban ősszel nyitnak az iskolák, indul a tanítás.

A Föld északi féltekéjén szeptember, október és november, míg a Föld déli féltekéjén március, április és május az ősz hónapjai.




A csillagászati ősz szeptember 23-ától december 22-éig tart.

Szeptember 23: Ez az őszi napéjegyenlőség időpontja, a nappalok és az éjszakák hossza az egész Földön egyforma. Utána a nappalok tovább rövidülnek az északi félgömbön. Vége az Északi-sarkon tartó állandó nappalnak, jön a féléves éjszaka és a Déli-sarkon következik a féléves nappal.

Ebben az időszakban a nappalok rövidülnek és az időjárás fokozatosan fordul egyre hidegebbre, szelesebbre és csapadékosabbra. A lombhullató növények levelei elsárgulnak, elvörösödnek, átmenetileg gyönyörű színpompába borítva a természetet, mielőtt elszáradnának és lehullanának a fákról. Néhány későn érő növény még meghozza gyümölcseit.



Az ősz kezdetének (mint a többi évszaknak) három időpontja van:
  • a naptári ősz szeptember elsején kezdődik, az ősz hónapjainak (szeptember, október, november) figyelembe vétele miatt,
  • a meteorológiai ősz a lombhullató növények leveleinek elsárgulásával és az idő lehűlésével kezdődik,
  • a csillagászati ősz kezdete az őszi napéjegyenlőség napja: szeptember 23.

2016. október 17., hétfő

Nyár

A nyár a mérsékelt égöv egyik évszaka, a leghosszabb nappalok és a legmelegebb időjárás jellemzi, időben a tavasz és az ősz között helyezkedik el. Trópusi, illetve száraz égövi tájakon nem létezik.

Az egyes évszakok kezdete kultúráktól függően változó, csillagászati és az adott területi meteorológián alapul. Általában amikor a déli féltekén nyár van, az északin tél, és fordítva.
A trópusi és szubtrópusi területeken az esős évszak nyáron következik be, ekkor trópusi ciklonok alakulnak ki és vándorolnak a trópusi és szubtrópusi óceánok felett. A kontinensek belsejében viharok hozhatnak jégesőt is délutánonként és esténként.
Az iskolákban nyári szünet van a forró időjárás és a hosszabb napok előnyeinek kihasználására.




Hazánkban a csillagászati nyár a nyári napfordulótól az őszi napéjegyenlőségig tart, tehát az északi féltekén június 21. – szeptember 23., míg a déli féltekén pedig december 23. – március 20. közé esik a nyár.
Az északi féltekét nyáron éri a nap legnagyobb, vagyis merőleges beesési szöge, azaz pontosan június 22-én, a leghosszabb napon. Ezen a napon merőlegesen süti a Ráktérítőt a Nap.
A déli félgömb nyarán, vagyis december 22-én, amikor nálunk a legrövidebb a nap, vagyis az ottani leghosszabb napon a déli félgömbön lévő Baktérítőt éri merőlegesen, ezért van Magyarországon tél.
Hazánkban a meteorológiai nyár június 1-jétől augusztus 31-ig tart.




A trópusi és szubtrópusi területeken nyáron érkezik az esős évszak. Amikor az esős időszak az uralkodó széljárásokhoz köthetően váltakozva következik be, azt monszunnak nevezzük.
Az esős évszak a legfontosabb időszak a növények növekedése szempontjából a szavanna területein. Ez egyben azt is jelenti, hogy az esős időszakot az élelemhiány jellemzi, amíg a növények el nem érik a teljes érettséget. Emiatt a fejlődő országok népeinek testsúlya az évszakok változásával együtt változik; az esős évszak során súlycsökkenés, majd az első betakarítást követően súlygyarapodás jellemző. A malária előfordulása is gyakoribbá válik a magasabb hőmérséklet és nagy esőzések idején.

Az Atlanti-óceán északi részén rendszeres trópusi viharok törnek ki június 1. és november 30. között, csúcspontjuk késő augusztustól kezdve szeptemberben jellemző. A statisztikák szerint a tetőpont szeptember 10-e.
A Csendes-óceán északkeleti részén nagyobb időszakot ölel fel az ilyen típusú aktivitás, de hasonló időpontokban, mint az Atlanti területeken. A Csendes-óceán északnyugati felén egész évben általánosak a hurrikánok, február-március környékén a legkisebb, szeptember elején a legnagyobb intenzitással.

Az Indiai-óceán északi területein áprilistól decemberig fordulnak elő a viharok, májusi és novemberi tetőponttal. A déli féltekén a trópusi viharok időszakának körforgása július 1-jétől kezdődik, felöleli a trópusi viharok évszakát, mely november 1. és április vége között van, tetőpontjai február közepétől március elejéig tartanak. 

2016. október 13., csütörtök

Tavasz

A tavasz a mérsékelt öv egyik évszaka. A trópusi éghajlatú tájakon nem létezik. Tavasszal felélénkül az élet, virágba borulnak a növények, kizöldellnek az erdők és a mezők.

A Föld északi féltekéjén március, április és május, míg a déli féltekéjén szeptember, október és november a tavasz hónapjai.

A csillagászati tavasz a tavaszi napéjegyenlőségtől a nyári napfordulóig tart, tehát az északi féltekén közelítőleg március 21. – június 21., a déli féltekén pedig közelítőleg szeptember 23. – december 21. közé esik.



Ez az az időszak, mikor emelkedik az átlaghőmérséklet, hosszabbodni kezdenek a nappalok, és szeszélyessé válik az időjárás. Ebben az évszakban esik a legtöbb eső, ennélfogva a nagy áradások is erre az időszakra esnek.

Vannak madarak, melyek nem töltik az egész évet egy adott területen, hanem a tél idején melegebb éghajlatra vándorolnak (például: fecske, gólya). Ezek a vándormadarak a tavasz beálltával visszatérnek fészkelőhelyeikre.

Ilyenkor a fák is rügybe fakadnak. Többek között felenged a föld fagya és kertészkedési, illetve mezőgazdasági beavatkozásokra alkalmassá válik.


Az északi féltekén a tavasz kezdetének többféle dátumot is szokás tekinteni:
  • csillagászati: március 21. körül, a tavaszi napéjegyenlőség időpontja
  • naptári: március 1.
  • meteorológiai: az idő enyhülésével és a virágzó növények virágzásával kezdődik

2016. október 12., szerda

Tél

A tél a mérsékelt égöv egyik évszaka. Trópusi illetve száraz égövi tájakon nem létezik. Télen a legrövidebbek a nappalok és leghidegebb az időjárás.

A csillagászati tél a téli napfordulótól a tavaszi napéjegyenlőségig tart, tehát az északi féltekén december 21. – március 20., a déli féltekén pedig június 21. – szeptember 23. közé esik.

Téli napforduló: december 22.


Ez az az időszak, mikor a nappalok rövidebbek, mint az éjszakák, és évi átlagban a leghidegebbek a napok, illetve ilyenkor hullik a legtöbb csapadék is, elsősorban hó formájában.

A trópusokon kívül eső területeken a tél hideg és (főleg az északi féltekén) jeges, havas. A legtöbb vízfelület télen befagy, teret adva a szánkózásnak, korcsolyázásnak, jéghokinak, illetve más téli sportoknak.



Télen csak az örökzöld növények levelei maradnak meg, mint például a fenyőfélék. Az állatok egy része téli álmot alszik, a szívük nem áll meg, csak a testük kihűl. A vándormadarak elrepülnek melegebb éghajlatra.

2016. október 10., hétfő

Évszakok

Az ember érzékeli az idő múlását, és meg tudja becsülni az eltelt időt; de az idő egészen másképp telik, ha unatkozunk, várunk valakit, vagy ha jól érezzük magunkat.
Az idő objektív mérését az őskor óta különböző természetes periódusok segítették. Ilyen elsősorban a nap (a nappalok és éjszakák változása), a hónap (a Hold fázisainak változása) és az év (az évszakok változása).

Évszaknak a csillagászati és meteorológiai megfigyelések alapján a földi időjárás olyan hosszabb, évente ismétlődő időszakait nevezzük, melyek rendszeresen hasonló jellemzőkkel rendelkeznek, és elkülöníthetőek a más tipikus jellemzőkkel leírható időjárási időszakoktól.



Az évszakok kialakulása

Az évszakok kialakulása a Föld Nap körüli mozgásának, valamint a tengelyferdeség következménye. A tengelyferdeség miatt a napsugarak beesési szöge a keringés során változik, emiatt a Földön felmelegedésbeli különbségek alakulnak ki. Ennek a különbségnek az eredménye az évszakok váltakozása.
A Föld elliptikus pályán kering a Nap körül. Keringési ideje 365nap 6óra 9perc 9másodperc; ezt az időszakot nevezzük csillagászati évnek.

Mérsékelt éghajlati övben négy évszakot különböztetünk meg, melyet a napfordulók választanak el egymástól: tavasz, nyár, ősz, tél.
A Föld azon részein, ahol ezek az időszakok nem elég jelentősen különböznek egymástól – példa erre a trópusi és szubtrópusi részek –, gyakran alkalmazott az esős évszak/száraz évszak felosztás, ami a csapadék mennyiségén alapul.
Más trópusi részeken három fő időszakot, a meleg, a nedves és a hideg évszakot különböztetik meg.
Inkább helyileg alkalmazott az a felosztás, amikor az évszakokat bizonyos jelenségekhez kötik, például hurrikán évszaka, tornádó évszak vagy erdőtűz évszak.
Az ókori egyiptomi naptár három évszakot különböztet meg: áradás (ahet), vetés (peret), aratás (semu).
Kínában a tavasz, nyár, ősz, tél mellett külön évszaknak számított a nyárutó. A hagyományok értelmében a császárnak minden évszakban más színű ruhát kellett hordania és más ételeket ennie.



Az évszakok felosztása

Meteorológiai vagy Hagyományos felosztás
  • Tavasz: a lombhullató növények rügyezésétől, a vándormadarak visszaköltözésétől a hőmérséklet állandó, tartós felmelegedéséig tart
  • Nyár: a hőmérséklet állandó, tartós felmelegedésétől a lombhullató növények leveleinek elsárgulásáig, a vándormadarak elköltözéséig tart
  • Ősz: a lombhullató növények leveleinek elsárgulásától, a vándormadarak elköltözésétől a hőmérséklet fagypont alá csökkenéséig tart
  • Tél: a hőmérséklet fagypont alá csökkenésétől a lombhullató növények rügyezéséig, a vándormadarak visszaköltözéséig tart


Naptári felosztás

Az északi féltekén:
  • Tavasz: március 1-től – május 31-ig
  • Nyár: június 1-től – augusztus 31-ig
  • Ősz: szeptember 1-től – november 30-ig
  • Tél: december 1-től – február 28-ig, vagy 29-ig (szökőév esetén)

A déli féltekén:
  • Tavasz: szeptember 1-től – november 30-g
  • Nyár: december 1-től – február 28-ig, vagy 29-ig (szökőév esetén)
  • Ősz: március 1-től – május 31-ig
  • Tél: június 1-től – augusztus 31-ig


Csillagászati felosztás

Az északi féltekén:
  • Tavasz: március 21-től – június 21-ig
  • Nyár: június 22-től – szeptember 22-ig
  • Ősz: szeptember 23-tól – december 21-ig
  • Tél: december 22-től – március 20-ig

A déli féltekén:
  • Tavasz: szeptember 23-tól – december 21-ig
  • Nyár: december 22-től – március 20-ig
  • Ősz: március 21-től – június 21-ig
  • Tél: június 22-től – szeptember 22-ig

2016. október 7., péntek

Az idő II.

Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal. A szubjektív idő, az egyén belső időészlelése eseményekhez, történésekhez kötődik. Ez az idő sohasem egyformán telik, tartamérzete függ az életkortól és főként az események személyes jelentőségétől, körülményeitől.
Az idő nem látható, érzékszervekkel nem érzékelhető mivolta a művészi képzeletben néhány allegorikus ábrázolási típus kialakulásához vezetett.

Ténylegesen a történelem folyamán az idő mérési módszereiben bekövetkező változások nagymértékű behatással voltak az emberi gondolat fejlődésére. Az ősi kezdetleges napórák idejétől a modern atomórákig nagy utat tettünk meg. E fejlődés nemcsak az idő mérési pontosságát befolyásolta, hanem az emberek mindennapi életére és mindenekfelett a tudományos, filozófiai és vallási gondolkodásra is nagy hatással volt.



Az idő mérése

Az idő mérésének jelenlegi rendszere a sumér civilizációig nyúlik vissza. E mérési rendszer a megszokott tízes alap helyett hatvanas alapot használ: 60 másodperc van egy percben, és 60 perc van egy órában, valamint 360 nap (60×6) egy évben (néhánnyal kiegészítve). E számrendszerben a 12 is jelentős szám: a napnak 12 nappali és 12 éjszakai órája van (régen a napnyugta jelezte a nap végét) és 12 hónap van egy évben.


Az idők során meglehetősen sokféle időmérési eszközt készítettek. Ezen eszközök tanulmányozásával a horológia foglalkozik.

A napóra egy álló pálcát használ, melynek árnyéka órára kalibrált beosztásokra vetül. Ez az eszköz mindig a helyi időt mutatja.
A vízóra, más néven klepszidra ókori időmérő eszköz. Görög nevének jelentése: „vízlopó edény”.
Vízórát már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is használtak.
Az ókori Görögországban főként a bíróságokon alkalmaztak klepszidrát, ugyanis a beszédekre fordított idő hosszát a perrend írta elő. Az athéni agora ásatásakor találtak is ilyen edényeket. Ezek alján oldalt egy nyílás volt, az edénybe öntött víz ezen a kis résen folyt ki, így tudták az eltelt idő tartamát mérni.

A homokóra homokszemek folyását használja az idő múlásának mérésére.
Ferdinand Magellan 18 homokórát tartott minden hajóján, mikor 1522-ben körülhajózta a Földet.

A legpontosabb időmérőeszköz a millió évekig másodperces pontosságú atomóra, melyet más órák kalibrálására használnak.

2016. október 3., hétfő

Az idő I.

Mi is az idő?

A kérdés elsőre könnyűnek tűnik, de ha pontos definíciót próbálunk adni, rájövünk, ez bizony kemény dió. Az emberi kultúra egyik legizgalmasabb kérdését sokan feszegették, mindhiába.

A kérdés nagyon egyszerűnek tűnik, hisz minden gyermek rögtön tud válaszolni rá. Amikor viszont azt várjuk, hogy teljesen kielégítő választ kapjunk, még a legképzettebb tudósok is zavarba jönnek.
A természettudományok alapja az időmérés, hisz a különböző élő és élettelen folyamatok csak akkor vizsgálhatók, ha közben az általunk lényegesnek tartott tényezőket valamilyen jól meghatározott objektumhoz (például az időpontokhoz) rögzíthetjük.
Ha egy csillagászt kérdezünk az időről, számára az Univerzum évmilliárdokban mérhető történelme határozza meg a léptéket.
A fizikusok és a mérnökök számára már a másodperc milliárd része jelenti azt az egységet, amivel dolgoznak.
A biológusok tapasztalatai alapján, az állatok és a növények is mérik az időt, már az egysejtű szervezetek is valamiféle biológiai órára vannak utalva, hogy önmagukkal és a környezetükkel szinkronban lehessenek.
A pszichológus válasza a kérdésre: Az idő a tudat aspektusa; segítségével rendszerezzük tapasztalatainkat.
A filozófus számára is más a jelentősége az időnek.

Ha valami olyanról beszélünk, vagy gondolkodunk, ami ennyire definiálhatatlan, akkor tovább nehezíti a dolgunkat az is, hogy a természettudomány által használt idő szó mögött két különböző, bár rokon értelmű dolog búvik meg. Az első ilyen az időköz (vagy időtartam); a második az időpont. Mindkettőt azonos egységekkel – nap, óra, perc – fejezzük ki, és ezek mégis jelenthetnek mást. A különbség sok esetben nagyon fontos, még ha ritkán látható is.
Az a rácsodálkozás, amellyel az ember tekint az időre, és a vele kapcsolatos minden dologra, az ember és az idő közötti különleges kapcsolatból ered. Az állatok és a növények az időben élnek és változnak; az ember a természet élő részeként mégis azt érzi, hogy képes uralkodni az idő felett. Képesnek érzi magát erre, mert fel tudja idézni a múlt eseményeit, és képzelőerejét, valamint előrelátását emlékeivel összehasonlítva, szinte elő tudja varázsolni a jövőt, vagy legalábbis annak egy lehetséges megvalósulását. Talán azt is mondhatjuk, hogy ez a képessége tette az embert emberré, hiszen így embertársaival céltudatosan, összehangoltan képes munkát végezni.
Sok állat is képes az időt érzékelni. Az emberszabású majmok időérzéke a legjobb. Laboratóriumi körülmények között képesek voltak a jelenben olyan tevékenység elvégzésére, amely valamilyen jövőbeni cél elérésére irányult.
Az emberi civilizáció kialakulásában is jelentős szerepe volt az időmérésnek, az időmérő eszközöknek, hiszen így vált lehetővé olyan emberek együttműködése, akik térben távol helyezkedtek el egymástól.

2016. szeptember 26., hétfő

Meghívó

A hosszú nyári szünidő véget ért, s „itt van az ősz, itt van újra...”!
Már-már hagyománynak nevezhető, hogy ebben az időben felkeressük és egy közös találkozásra invitáljuk Barátainkat, akik Ti vagytok!
Bizonyára sikerül feleleveníteni korábbi, közös találkozásaink emlékét, eseményeit, epizódjait, melynek egyszerre voltatok résztvevői és megvalósítói is.

A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.
Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

Az idei évben a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.
Minden értéket adó, alkotó célú emberi igyekezet művészet, ha az esztétikai élményt is nyújt. Az évszakokhoz kötődő élményeink, mint a változásokban rejlő állandóság, a természet körforgására, az elmúlás és újraéledés egymást követő egységére, az élet szépségére hívják fel figyelmünket.
A téma sok híres művészt, alkotót megihletett már a múltban és a jelenben is.
Ismerkedjünk meg ezek közül néhánnyal és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!



Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat, mely idén a
Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében...
címet kapta.




A meghívott csapatok köre változatlan, azaz TI vagytok, akik már szinte „hazajárnak” hozzánk!

Márton Lakóotthon, Nyúl
9082 Nyúl, Táncsics Mihály u. 174.
MMSZ Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona
és 2. számú Sorstárs Támogató Szolgálat, Győr
9024 Győr, Kálvária út 2.
Radó Tibor Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
9028 Győr, József Attila út 4.
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon
9023 Győr, Bárczi Gusztáv u. 2.
Glória Különleges Gyermekotthon
9023 Győr, Bárczi Gusztáv u. 2.
EESZI Győr – Fogyatékosok Napközi Otthona
9023 Győr, Török István u. 1.

A vetélkedővel záruló projekt nagy erőssége, hogy ismét találkozási lehetőséget, kulturált szórakozást és kikapcsolódást ígér. Lehetőséget nyújt egymás jobb megismerésére, az elfogadáson, a türelem gyakorlásán keresztül pedig személyiségünk fejlődésére.
A felkészülés folyamat jellege kitartásra ösztönöz, míg az ismeretek megszerzése, majd alkalmazása a hétköznapokban az elmélet-gyakorlat összekapcsolását eredményezi.
A csapatmunka, a felelősség felvállalása önmagukért és társaikért, az önbizalmat erősíti és az együttműködési készséget javítja.

A vetélkedő helyszíne: Fogyatékosok Napközi Otthona
                                      9023 Győr, Török István u. 1.
A vetélkedő tervezett időpontja: 2016. november 23.
A pontos részletekről a későbbiekben küldünk tájékoztatást.

Bízom abban, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést, és örömmel vesztek részt velünk ebben az új kalandban.


Győr, 2016. szeptember 19.


Baráti üdvözlettel:

                                                                                    Dezső Zsuzsanna
                                                                         Fogyatékosok Napközi Otthona
                                                                                              vezető