Köszöntő


KÖSZÖNTŐ



Ismét eltelt egy év... rengeteg változás, örömet adó élmény, esemény részesei lehettünk ez alatt az idő alatt!



A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.

Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra, és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

„Minden változik, csak a VÁLTOZÁS az, ami ÁLLANDÓ!” – vallják sokan. Ezzel a gondolattal nemcsak egyetértünk, hanem éljük is mindennapjainkban.

Az újra meg újra ismétlődő csoda, az ÉVSZAKOK VÁLTOZÁSA sok művészt, köztük költőt, zeneszerzőt, festőt megihletett már.

„Itt van az ősz, itt van újra...” kezdi versét Petőfi Sándor. Ez a versben elmondott, személyes vallomás képszerűen jeleníti meg az őszt, és amikor halljuk, vagy olvassuk mi is szinte ott ülünk a dombtetőn a költővel és a „szelíd nap sugara” simogatja arcunkat.

Vivaldi a Négy évszak című zeneművében a hangokon, dallamokon keresztül mutatja be az évszakok változásának csodálatos körforgását.

Festmények, szobrok, tánc- és zeneművek, híresebbnél híresebb alkotók várják, hogy segítségetekre legyenek egy közös kalandban, amely a Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében... címet kapta.

Az idei évben tehát a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.

Ismerkedjünk meg híres művekkel, művészekkel és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!


Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat!


A vetélkedő, melynek keretében számot adhattok felkészültségetekről, beszámolhattok élményeitekről,
2016. november 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Fogyatékosok Napközi Otthonában
(9023 Győr, Török István u. 1.).



Jó felkészülést, tartalmas és vidám kalandozást és művelődést kívánok!



Üdvözlettel:

Dezső Zsuzsanna

Fogyatékosok Napközi Otthona

vezető

2015. november 2., hétfő

Hanság #2

Természetvédelem a Hanságban
A Hanságban a Nemzeti Park az egykor hatalmas lápvilág lecsapolások után fennmaradt láperdeit, láprétjeit, lápi tavait és az itt található gazdag növény és állatvilágot védelmezi és gondozza. Az emberi beavatkozástól sokat szenvedett táj még napjainkban is rengeteg látnivalóval szolgál az érdeklődőknek. Az egykori állapotok helyreállítására vállalkozott a Nemzeti Park akkor, amikor a Hanság láprekonstrukciós munkákat elindította. Ennek az eredeti állapotok helyreállítására irányuló beavatkozásnak az első eredményeit Bősárkány községtől északra, a Rábca folyó mellett lehet megszemlélni. Az elárasztott terület növény- és állatvilágának látványos változásain keresztül az egykori „Hany” újjászületésének lehetünk tanúi.
A Kapuvári-Hany rekettyefüzes láprétjeiről, égererdejéről volt híres, mely csíkhallal, lápi póccal, vízimadarakkal, mézzel és tüzelővel látta el a hanyi embert. Földje is értékes, már több mint 160 éve bányásszák tőzegkincsét. Kezdetben tüzelőként, napjainkban virágföldként és szennyvíztelepek szűrőberendezéseiben használják fel. Égeresei gazdagok lombfogyasztó rovarokban, a nedves, vizes élőhelyeken bagolylepkék, púposszövők színesítik a helyi életközösségeket. Elevenszülő gyík is található a réteken.

Csíkos éger a Hanságban

Természetes úton a mosonszentpéteri és bősárkányi földnyelvek választják el a Kapuvári-Hanyt „testvérétől”, a Lébényi-Hanytól. Annak kiszáradó láprétjein gyönyörű kosborok virítanak. Ugyanitt található kornis tárnics, illatos hagyma, buglyos szegfű. Fészkel a túzok és fellelhető a parlagi vipera is. Nyíreseiben fekete harkály fészkel, tölgy-kőris-szil ligeterdeiben pedig a kabasólyom, erdei füles- és macskabagoly talált otthonra. Nádasaiban nyílik a ritka nádi boglárka, a csatornák hínárosaiban pedig békaliliom is található. Nagyvadállományában a szarvas, a vaddisznó a számottevő.

Rákosi vipera a Hanságban
A rákosi vipera a parlagi vipera egy alfaja
Kornis tárnics
Buglyos szegfű
Kabasólyom

A helyi, vízhez kötött élővilág számára napjainkra mindössze néhány kisebb tó maradt meg a „vadvízországnak” is nevezetes hanyi lápvilágból: a Király- tó, és a Tóköz tavai (Barbacsi, Kónyi-, Fehértó). E tavaknál a terület bejárása, a madármegfigyelés lehetséges – szakvezető kíséretében.

Tündérfátyol a Hanságban


A Répce menti rétek a Fertő-Hanság Nemzeti Park egyik legszebb részlete Győr-Moson-Sopron és Vas megye határán. A védett terület a Répce Nagygeresdtől Répceszemeréig húzódó szakaszát, az azt övező réteket, valamint a Csáfordjánosfa határában található „Tőzikés” erdőt foglalja magában. Magyarországon a legnagyobb tömegben e tölgy-kőris-szil ligeterdő alját borítja olvadás után a tavaszi tőzike.

Tavaszi tőzike

Az erdő a kijelölt turistaútvonalon szabadon látogatható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése