Köszöntő


KÖSZÖNTŐ



Ismét eltelt egy év... rengeteg változás, örömet adó élmény, esemény részesei lehettünk ez alatt az idő alatt!



A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.

Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra, és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

„Minden változik, csak a VÁLTOZÁS az, ami ÁLLANDÓ!” – vallják sokan. Ezzel a gondolattal nemcsak egyetértünk, hanem éljük is mindennapjainkban.

Az újra meg újra ismétlődő csoda, az ÉVSZAKOK VÁLTOZÁSA sok művészt, köztük költőt, zeneszerzőt, festőt megihletett már.

„Itt van az ősz, itt van újra...” kezdi versét Petőfi Sándor. Ez a versben elmondott, személyes vallomás képszerűen jeleníti meg az őszt, és amikor halljuk, vagy olvassuk mi is szinte ott ülünk a dombtetőn a költővel és a „szelíd nap sugara” simogatja arcunkat.

Vivaldi a Négy évszak című zeneművében a hangokon, dallamokon keresztül mutatja be az évszakok változásának csodálatos körforgását.

Festmények, szobrok, tánc- és zeneművek, híresebbnél híresebb alkotók várják, hogy segítségetekre legyenek egy közös kalandban, amely a Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében... címet kapta.

Az idei évben tehát a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.

Ismerkedjünk meg híres művekkel, művészekkel és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!


Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat!


A vetélkedő, melynek keretében számot adhattok felkészültségetekről, beszámolhattok élményeitekről,
2016. november 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Fogyatékosok Napközi Otthonában
(9023 Győr, Török István u. 1.).



Jó felkészülést, tartalmas és vidám kalandozást és művelődést kívánok!



Üdvözlettel:

Dezső Zsuzsanna

Fogyatékosok Napközi Otthona

vezető

2014. október 28., kedd

XIV. Győri Könyvszalon

A kultúra, az információ, a zene helye – ez a Könyvszalon!



Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztály és a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér 14. alkalommal szervezi meg a Győri Könyvszalont, a vidék legnagyobb könyves rendezvényét, mely az elmúlt 13 év alatt a város emblematikus rendezvényévé vált.

A színház épületében felállított standokon 48 kiadó, illetve intézmény lesz jelen.
Több helyszínen, több mint 100 különböző program – könyvbemutató, koncert, színházi előadás, játszóház, konferencia – várja az érdeklődőket.
A színház mellett a Kisfaludy Könyvtár, a József Attila Művelődési Ház, a Rómer Terem és a VOKE Arany János Művelődési Háza is helyet ad könyves programoknak.

A tavalyi kezdeményezést követve a rendezvény egy plusz 0. nappal is kiegészül: Radnóti Miklós és kora címmel állítottak össze programsorozatot, melynek során rendhagyó irodalomórákkal és irodalmi estekkel emlékezünk meg a XX. század irodalmának jeles képviselőiről.

A korábbi évekhez hasonlóan, a Könyvszalon most is estig tartó rendezvényekkel várja a közönséget. A győri színház nagyszínpadán mindhárom este egy-egy koncerttel készülnek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése