Köszöntő


KÖSZÖNTŐ



Ismét eltelt egy év... rengeteg változás, örömet adó élmény, esemény részesei lehettünk ez alatt az idő alatt!



A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.

Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra, és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

„Minden változik, csak a VÁLTOZÁS az, ami ÁLLANDÓ!” – vallják sokan. Ezzel a gondolattal nemcsak egyetértünk, hanem éljük is mindennapjainkban.

Az újra meg újra ismétlődő csoda, az ÉVSZAKOK VÁLTOZÁSA sok művészt, köztük költőt, zeneszerzőt, festőt megihletett már.

„Itt van az ősz, itt van újra...” kezdi versét Petőfi Sándor. Ez a versben elmondott, személyes vallomás képszerűen jeleníti meg az őszt, és amikor halljuk, vagy olvassuk mi is szinte ott ülünk a dombtetőn a költővel és a „szelíd nap sugara” simogatja arcunkat.

Vivaldi a Négy évszak című zeneművében a hangokon, dallamokon keresztül mutatja be az évszakok változásának csodálatos körforgását.

Festmények, szobrok, tánc- és zeneművek, híresebbnél híresebb alkotók várják, hogy segítségetekre legyenek egy közös kalandban, amely a Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében... címet kapta.

Az idei évben tehát a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.

Ismerkedjünk meg híres művekkel, művészekkel és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!


Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat!


A vetélkedő, melynek keretében számot adhattok felkészültségetekről, beszámolhattok élményeitekről,
2016. november 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Fogyatékosok Napközi Otthonában
(9023 Győr, Török István u. 1.).



Jó felkészülést, tartalmas és vidám kalandozást és művelődést kívánok!



Üdvözlettel:

Dezső Zsuzsanna

Fogyatékosok Napközi Otthona

vezető

2014. október 15., szerda

Színház Győrben

Az első győri kőszínházat 1789-ben építtette fel Reinpacher József kávés a mai Radó-szigeten.
1811-ben megalakul az első magyar színtársulat.
Az új színház építését 1973-ban kezdték el és 1978. november 2-án avatták fel. Először Kisfaludy Károly nevét viselte, majd 1992. január 1-jétől az intézmény felvette a Győri Nemzeti Színház nevet. Igazgatója 2011 óta Forgács Péter.
Az épület déli és északi homlokzatát Victor Vasarely egyenként 55 x 10 méteres non figuratív, op-art alkotásai díszítik. A színházban Szász Endre porcelánra festett nagyméretű képei láthatók, melyek Hollóházán készültek.
A Győri Nemzeti Színház az előadások széles skálájával várja a közönséget, és egyben otthont ad a nemzetközileg elismert Győri Balettnak is.
Olyan neves színészek léptek itt színpadra többek között, mint Déryné Széppataki Róza, Laborfalvi Róza, Blaha Lujza, Jászai Mari, Egressy Gábor, Paulay Ede vagy Beregi Oszkár.


A Győri Balett hazánk legfiatalabb balettegyüttese, a Kisfaludy Színház önálló tagozata. Az együttest az Állami Balett Intézetben 1979-ben végzett balettnövendékek és a Maurice Béjart brüsszeli együtteséből visszatért Markó Iván alapította.
A társulat fennállásának első évtizedében döntően Markó Iván táncszínházi műveit (egyfelvonásosokat és egész estés kompozíciókat) mutatta be. Markó Iván szuggesztív előadói és együttesvezetői személyisége, Gombár Judit díszlet- és jelmezterveinek lenyűgöző hatása, s a táncosok rendkívül átélt előadásmódja révén az együttes rajongók táborát vonzotta Magyarországon, és turnéival nagy sikereket ért el világszerte.
Markó Iván távozásával, 1990-ben a Győri Balett első korszaka lezárult. Az irányítást ekkor az alapítók közül választott Kiss János vette át, Markó művei pedig – saját kívánságára – lekerültek a repertoárról.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése