Köszöntő


KÖSZÖNTŐ



Ismét eltelt egy év... rengeteg változás, örömet adó élmény, esemény részesei lehettünk ez alatt az idő alatt!



A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.

Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra, és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

„Minden változik, csak a VÁLTOZÁS az, ami ÁLLANDÓ!” – vallják sokan. Ezzel a gondolattal nemcsak egyetértünk, hanem éljük is mindennapjainkban.

Az újra meg újra ismétlődő csoda, az ÉVSZAKOK VÁLTOZÁSA sok művészt, köztük költőt, zeneszerzőt, festőt megihletett már.

„Itt van az ősz, itt van újra...” kezdi versét Petőfi Sándor. Ez a versben elmondott, személyes vallomás képszerűen jeleníti meg az őszt, és amikor halljuk, vagy olvassuk mi is szinte ott ülünk a dombtetőn a költővel és a „szelíd nap sugara” simogatja arcunkat.

Vivaldi a Négy évszak című zeneművében a hangokon, dallamokon keresztül mutatja be az évszakok változásának csodálatos körforgását.

Festmények, szobrok, tánc- és zeneművek, híresebbnél híresebb alkotók várják, hogy segítségetekre legyenek egy közös kalandban, amely a Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében... címet kapta.

Az idei évben tehát a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.

Ismerkedjünk meg híres művekkel, művészekkel és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!


Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat!


A vetélkedő, melynek keretében számot adhattok felkészültségetekről, beszámolhattok élményeitekről,
2016. november 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Fogyatékosok Napközi Otthonában
(9023 Győr, Török István u. 1.).



Jó felkészülést, tartalmas és vidám kalandozást és művelődést kívánok!



Üdvözlettel:

Dezső Zsuzsanna

Fogyatékosok Napközi Otthona

vezető

2014. október 27., hétfő

25 éves jubileum és családi nap a Fogyatékosok Napközi Otthonában

2014. szeptember 19-én, pénteken ünnepeltük a Fogyatékosok Napközi Otthona fennállásának 25. évfordulóját, majd ezt követően családi napot is tartottunk. A délelőtt során közös rétessütésre invitáltuk fiataljainkat, mely Ili néni, Judit néni és Marika néni mesteri munkája, hozzáértése nélkül nem valósulhatott volna meg. Tisztelettel köszönjük ezúton is!


13 órai kezdettel az évfordulót ünneplő vendégeket, fiatalokat, szülőket, kollégákat, segítőinket Páternoszter Piroska, a GYMJV Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Főosztályának vezetője, Szabóné Vörös Ágnes, a Népjóléti Osztály vezetője és Panker Mihály, az EESZI igazgatója köszöntötte.


A baráti hangulatú megemlékezés során emléklapok és jutalmak is átadásra kerültek, valamint Borkai Zsolt polgármester Szigethy Attila Ezüst Emlékérmet adományozott a Fogyatékosok Napközi Otthona fennállásának 25. évfordulója alkalmából.


A megnyitón felléptek a Fogyatékosok Napközi Otthona, valamint a Fogyatékosok Átmeneti Gondozóháza fiataljai.


Műsorukkal a szeretet, a barátság gondolata mellett felhívták a figyelmet az elfogadás, megértés fontosságára, hiszen „...ahány ember, annyi féle titokzatos világ... mindannyian mások vagyunk, bár egyben-másban hasonlítunk... még jó, hogy van néhány közös dalunk...”.


Két órakor kezdetét vette a közös családi program, feladatokkal, jókedvvel, nevetéssel, zenével, melyért András bácsit és Ica nénit illeti köszönet.


A nap fénypontja a finomabbnál finomabb sütemények, rétesek mellett a hatalmas születésnapi torta volt, melyet a tűzijáték még ünnepibbé varázsolt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése