Köszöntő


KÖSZÖNTŐ



Ismét eltelt egy év... rengeteg változás, örömet adó élmény, esemény részesei lehettünk ez alatt az idő alatt!



A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.

Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra, és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

„Minden változik, csak a VÁLTOZÁS az, ami ÁLLANDÓ!” – vallják sokan. Ezzel a gondolattal nemcsak egyetértünk, hanem éljük is mindennapjainkban.

Az újra meg újra ismétlődő csoda, az ÉVSZAKOK VÁLTOZÁSA sok művészt, köztük költőt, zeneszerzőt, festőt megihletett már.

„Itt van az ősz, itt van újra...” kezdi versét Petőfi Sándor. Ez a versben elmondott, személyes vallomás képszerűen jeleníti meg az őszt, és amikor halljuk, vagy olvassuk mi is szinte ott ülünk a dombtetőn a költővel és a „szelíd nap sugara” simogatja arcunkat.

Vivaldi a Négy évszak című zeneművében a hangokon, dallamokon keresztül mutatja be az évszakok változásának csodálatos körforgását.

Festmények, szobrok, tánc- és zeneművek, híresebbnél híresebb alkotók várják, hogy segítségetekre legyenek egy közös kalandban, amely a Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében... címet kapta.

Az idei évben tehát a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.

Ismerkedjünk meg híres művekkel, művészekkel és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!


Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat!


A vetélkedő, melynek keretében számot adhattok felkészültségetekről, beszámolhattok élményeitekről,
2016. november 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Fogyatékosok Napközi Otthonában
(9023 Győr, Török István u. 1.).



Jó felkészülést, tartalmas és vidám kalandozást és művelődést kívánok!



Üdvözlettel:

Dezső Zsuzsanna

Fogyatékosok Napközi Otthona

vezető

2015. október 12., hétfő

Szigetköz #1

A Szigetköz a Győri-medence Duna (Öreg-Duna, Nagy Duna) és Mosoni-Duna által határolt kistája. Magyarország legnagyobb szigete, melynek területe: 375 km². Hossza 52,5 km, szélessége átlagosan 6-8 km.

Szigetköz elhelyezkedése Magyarország térképén

A lejtési viszonyok alapján két részre: Felső-Szigetközre és Alsó-Szigetközre osztható fel.

Alsó-Szigetközi falu: Nagybajcs

Keletkezése
A Szigetköz kialakulása a földtörténeti múltban 2,5-3 millió évvel ezelőtt a harmadkor és a negyedkor határán kezdődött. Ekkor ömlött le a Pannon-tenger elhagyatott medencéjébe az Ős-Duna roppant vízmennyisége. A síkságon szétterülő víz nem tudta hordalékát tovább görgetni és nagy részét lerakva szigeteket, zátonyokat épített. Közöttük sok ágra szétválva folyt tovább. Évezredekkel ezelőtt ezen a területen beltenger vize hullámzott. A geológiai körülmények folytán a víz (a Duna) megtalálta mai útját, illetve folytatódott a sík terület feltöltődése. A folyó nagy esésű része a hegyvidékről (Alpokból) itt a síkságra (Pannónia) került. A folyás lelassult, s ezzel a hordalékmozgató képessége is lecsökkent. Lerakta hegyvidékről görgetett kavicsot, amely több száz méter vastaggá vált. Ezen a hordalékkúpon szanaszét ágazó mederrendszer vonalai alakultak ki. A XIX. századi folyamszabályozás után ennek a csodálatos világnak egy része megmaradt. Ma is fészkelő helye a költöző madaraknak, rejtekhelye az állatoknak, mint például a szarvas.

Átkelés a Mosoni-Dunán

A Szigetköz vízjárta vidéke limesként védte Pannóniát a római birodalom északi határaként. A népvándorlás hullámai is a terület peremvidékét érték, nem merészkedtek be az ingoványos mocsarak közé.

Holtág a Szigetközben

A Szigetköz első állandó lakói a magyarok voltak. Lakossága ma is magyar, bár található itt besenyő, kun, török, itt-ott szláv családnév is. A folyam elképzelhetetlen ereje félelmetes pusztítást, de egyben építést is végzett az idők folyamán. Ez a területátalakítás a települések beépítési módját is befolyásolta. Így a kialakuló magaslatokon települtek le az emberek. A házak a hordalékdombok tetejére épültek, míg a kertek a dombok alja felé lejtettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése