Hanság #1

A Hanság a Fertő tó medencéjének folytatása keleti irányban a Duna és a Rába hordalékkúpjai között. Természetes folytatása a Fertőzug, Ausztria Burgenland tartományának területén.

Hanság elhelyezkedése Magyarország térképén

98.000 katasztrális holdnyi területe a nyugati nagyobb és a keleti kisebb medencére oszlik, melyeknek alapja homokos folyókavics. A tőzeges, mocsaras felszínből 52 kavics- és homoksziget áll ki. A lecsapolás előtt sok nyíltvize, tava volt. Táplálói: az Ikva, a Rábca (Répce). Fővízlevezető csatornája a Fertő-csatorna. Lecsapolása és szabályozása már a 18. században megkezdődött.

A 19. század elején a Monumenta Hungarica második kötetében a Hanságot úgy jellemezték, mint ahol csak savanyú sás és nád létezik, és „az egész kaszálót inkább csupa zsombékokból öszveállott úszó földnek mondanád, mint rétnek”. A Hanságban járó szekerek alatt megsüllyed a talaj („mintha hintázna rajta az ember s meg meg felemelkedik a szekér után”), a szomjas munkás pedig egy kilyukasztott hosszú nádszállal tiszta vizet ihat.

A Hanság kialakulása

A Fertő egykori „édesanyja” a Hanság. A harmadkor második felében a Pannontenger, majd annak fokozatos visszahúzódásával a Győri-tó borította. A pleisztocén kor végén a Duna, a Rába és a térségbe érkező egyéb folyóvizek vastag homokos-kavicsos hordalékot terítettek szét. A mai felszín az ezt követő szétdarabolódások, süllyedések, valamint a szél hatására jött létre. A sekély, édesvízzel borított medence dús vegetációnak adott otthont, ami elhalása után, a vízborítás következtében tőzegfelhalmozódáshoz vezetett. Más – iszapos hordalékkal borított – területeken lápi talajok alakultak ki. A tavak, az időszakos vízborítású lápos és mocsaras területek, valamint az emberi megtelepedésre is alkalmas lápszigetek (gorondok) rendkívül változatos vizes élőhelyek sorozatát alkotják.

A Hanságban állandó vízfolyás nem volt. A medrüket vesztő, beérkező folyók vízzel töltötték fel a nagyobb talajmélyedéseket, kisebb-nagyobb tavak alakultak ki.

Az ingadozó vízjárást bizonyíthatja a valamikor Hanság belső területeiről előkerülő római és honfoglalás kori települések, úthálózatok nyomai, amelyek alacsony vízállás alatt keletkezhettek. A Hanságban kialakuló 3-4 m mély tavak közül a legnagyobb a Király-tó volt, mely a medence legmélyebb pontját foglalta el. A tavak között nagy kiterjedésű nádasok, gyékényesek és sásosok uralták a területet, a tavak jellemző képződményei voltak az úszó szigetek. A Fertő és a Hanság ingadozó vízállása, a Duna áradásai évszázadokon keresztül megkeserítették a környékbeli parasztok életét. Áradásokkor akár több ezer hektár termőföldet is elboríthatott a víz. A nagy mezőgazdasági károk miatt többször is felvetődött az árvizek elleni védekezés gondolata.

Hany Istók legendája

A Kapuvári- vagy Dél-Hany területéhez, pontosabban a volt Király-tó környékéhez fűződik Hany Istók legendája. A ránk maradt írások szerint 1749 márciusában kapuvári halászok fogták ki a vízből.

A kifogott lény egy elveszett, de valamilyen módon a tó körüli vízi világban életben maradt és elvadult árva gyerek volt. A beszédképtelen, teljesen vad gyermek a korabeli leírások szerint tökéletesen alkalmazkodott a lápi léthez: meztelen volt, bőre kéregszerűen megvastagodott, testét szőr borította, ujjai között kezdetleges bőrhártya feszült. Szemtanúk szerint a víz alatt úszva is képes volt megfogni a halakat. A gyermeket a kapuvári plébánia bejegyzése szerint 1749. március 17-én István névre keresztelték.

Hany Istók

„Feltételesen megkereszteltetett az erdőben talált, körülbelül nyolc esztendős, esztelen fiú. Keresztszülei: Holczinger Mihály sekrestyés és Meisner Anna Mária nevű szolgáló. A fiú mezítelen volt, puszta füvet, szénát és szalmát falt, nem tűrt ruhát, és ha embert pillantott meg, azonnal a vízbe ugrott és úgy úszott, mint a hal. Majd egy évig élt a várban, megette már a főtt ételt, viselte a ruhát és külsőleg is emberré kezdett válni. Alkalmasint a vártól nem messze folyó Rábába ugrott és leúszott a Hanyba. Meg se találták soha többé.”

Szigetköz #3

A Szigetköz lakói

Az ember korán letelepedett a vízben, vadban gazdag területen, amely a megélhetés melletti védelmet is nyújtotta számára. Kialakultak a tájhoz és az élővilághoz kapcsolódó ősi mesterségek is. A környezet nemcsak a mesterségeket, hanem az építkezési módokat is meghatározta. Továbbá tükröződött a mondákban, mesékben, népdalokban, egyszóval a szellemi kultúrában is.

A gyakori áradások, a mederváltoztatások, a partszaggatás állandó veszedelmet jelentettek. A partvédő vesszőfonások, és kőhányások, a településeket védő töltések csökkentették az árvizek pusztításait, de a nagy áradások ellen nem nyújtottak biztonságot.

A nagy folyó a 19. század végén szenvedte el az igazán súlyos vereséget. Az 1886 és 1896 között elvégzett folyamszabályozás kőhányásokkal biztosított partú főmedret alakítottak ki. A vízfolyásra merőleges lerakott kőgátakkal, a zárásokkal akadályozták a víz folyását, így minél több víz visszatartásával biztosították a hajózást. A megépült töltéseken kívüli mellékágakból holtágak lettek, melyek nagy része napjainkra feltöltődött. Kialakult az áradásoktól védett úgynevezett mentett oldal, ahol megtalálhatók a síkvidékekre jellemző mezőgazdasági kultúrák. Az őstáj csak néhány helyen, a hullámtéren, a keményfaligetekben, a mocsarak és a holtágak területén, a nedves réteken maradt fenn.

Kihalt mesterségek

A víz teremtette területen letelepedett ember életét mindig a Duna határozta meg. Az egykor kenyeret adó foglalkozások, a jellegzetes épületek lassan eltűntek, ma már sok esetben csak a nyomaik maradtak meg.

A legrégebbi foglalkozás a halászat volt. Mindenki fogott halat, hiszen a lábaiknál volt a víz. A régi halászszerszámokat ma már alig, vagy egyáltalán nem használják. A tápli, varsa helyett kerítőhálókkal és rekesztőhálókkal, a vadorzók villamos árammal dolgoznak.

Az emelőhálót osztrák hatásra „tápli”-nak mondják, német neve Taupel

(Cikolasziget, 1985)

A varsa tölcsérszerű nyílással készült, a végén kúposan végződő, vesszőből font öblös halfogó eszköz

A régi pásztorkodást sem űzik, megszűnt az úszva legeltetés. A nedves réteken egész évben dús füvet eszik a csorda.

A természet által adott nádat, fűzfavesszőt, fát sok mindenre felhasználták. Ezekből készültek a házak, szerszámok, bútorok, ladikok, kompok. Fűzfonással védték a vízmosta partokat.

Ma már kevesen tudnak kukoricafosztásból szatyrot, lábtörlőt készíteni.

Alig vannak már teknővájók, akik szép formájú teknőket, melencéket faragnak.

Kézzel vájt fateknő (melence)

Az erdőművelés és fakitermelés nagyot változott. A gépesített termelés megszüntette az erdei munka romantikáját.

Régen a ladik és a komp fontos közlekedési eszköz volt. Mára az a különbség, hogy nem emberi erővel, hanem motorcsónakból mozgatják.

Három ősfoglalkozás: a hajóvontatás, az aranymosás és a molnárság teljesen megszűnt. Az utolsó aranyász 1944-ben halt meg, az utolsó vízimalmot is ekkor gyújtották fel a visszavonuló német csapatok.

Aranymosás a Dunán

Szigetköz települései

Felső-Szigetköz: Dunakiliti, Dunasziget, Feketeerdő, Mosonmagyaróvár, Halászi, Kisbodak, Püski, Máriakálnok, Kimle, Dunaremete, Darnózseli, Lipót, Hédervár, Mecsér, Ásványráró

Alsó-Szigetköz: Dunaszentpál, Dunaszeg, Győrladamér, Győrzámoly, Győrújfalu, Győr, Vámosszabadi, Nagybajcs, Kisbajcs, Vének

Szigetköz #2

A Szigetköz élővilága

A Szigetköz közel 400 km²-es területe kiemelkedő jelentőségű nedves élőhely, amelyen különösen változatos élőhelyek alakultak ki, lehetőséget teremtve gazdag és sokszínű élővilág megtelepedéséhez. A Szigetköz otthont ad számos különösen ritka növény- és állatfajnak, amelyek hazánkban másutt nem fordulnak elő.

Állatvilág

A Szigetköz a Duna halbölcsője volt a Bős vízlépcső megépítéséig és a víz eltereléséig. 65 halfaj fordult itt elő, ez a hazai fajok 80%-a. Megtalálható itt, az eredetileg tiszta hegyi patakokban élő sebes pisztráng, éppúgy, mint a mocsarak, lápok védett fajai.

A bősi vízerőmű fényképe a hajózsilipekkel

A kétéltűek csaknem valamennyi faja megtalálható a Szigetközben. Közülük gyakori a kecskebéka, a vöröshasú unka, és a mocsári béka. A hüllők kisebb számban élnek a vízjárta területeken, de jellegzetes fajuk, a vízisikló itt is gyakori.

Vöröshasú unka

A védett lepkék közül sok megtalálhatók a Szigetközben, például a mocsári bíbormoly, a kis színjátszólepke, a kéköves bagolylepke, a magyar tölgymakkmoly, a díszes medvelepke.

Díszes medvelepke

A kis színjátszólepkék nevüknek megfelelően valóban színjátszóak.
Ha bizonyos szögből nézzük, akkor a képen bal oldali, más szögből nézve pedig a jobb oldali színezetük látszik.

A madárfajok száma 230-ra tehető, közülük a Duna ágrendszerében járva először a gémfélék tűnnek fel. A nagyobb telepeken szürke gémek és bakcsók költenek. A fokozottan védett fajok közül jellegzetesebb fészkelők, a nagy kócsag, barna kánya, hamvas rétihéja, fekete gólya és cigányréce. A rétisas és a halászsas is rendszeres vendég a területen.

Barna kánya

Cigányréce

Őshonos a gólya

A védett emlősállatok közül jellegzetesek a nyuszt, a vidra és az északi pocok.

Vidra

1991-óta természetes úton megtelepedett a száz éve kihalt hód is, Magyarországon először. Azóta úgy elszaporodtak, hogy a bővízűbb ágrendszerekben sokfelé megtalálhatók.

Hódok Magyarországon

Szigetköz #1

A Szigetköz a Győri-medence Duna (Öreg-Duna, Nagy Duna) és Mosoni-Duna által határolt kistája. Magyarország legnagyobb szigete, melynek területe: 375 km². Hossza 52,5 km, szélessége átlagosan 6-8 km.

Szigetköz elhelyezkedése Magyarország térképén

A lejtési viszonyok alapján két részre: Felső-Szigetközre és Alsó-Szigetközre osztható fel.

Alsó-Szigetközi falu: Nagybajcs

Keletkezése

A Szigetköz kialakulása a földtörténeti múltban 2,5-3 millió évvel ezelőtt a harmadkor és a negyedkor határán kezdődött. Ekkor ömlött le a Pannon-tenger elhagyatott medencéjébe az Ős-Duna roppant vízmennyisége. A síkságon szétterülő víz nem tudta hordalékát tovább görgetni és nagy részét lerakva szigeteket, zátonyokat épített. Közöttük sok ágra szétválva folyt tovább. Évezredekkel ezelőtt ezen a területen beltenger vize hullámzott. A geológiai körülmények folytán a víz (a Duna) megtalálta mai útját, illetve folytatódott a sík terület feltöltődése. A folyó nagy esésű része a hegyvidékről (Alpokból) itt a síkságra (Pannónia) került. A folyás lelassult, s ezzel a hordalékmozgató képessége is lecsökkent. Lerakta hegyvidékről görgetett kavicsot, amely több száz méter vastaggá vált. Ezen a hordalékkúpon szanaszét ágazó mederrendszer vonalai alakultak ki. A XIX. századi folyamszabályozás után ennek a csodálatos világnak egy része megmaradt. Ma is fészkelő helye a költöző madaraknak, rejtekhelye az állatoknak, mint például a szarvas.

Átkelés a Mosoni-Dunán

A Szigetköz vízjárta vidéke limesként védte Pannóniát a római birodalom északi határaként. A népvándorlás hullámai is a terület peremvidékét érték, nem merészkedtek be az ingoványos mocsarak közé.

Holtág a Szigetközben

A Szigetköz első állandó lakói a magyarok voltak. Lakossága ma is magyar, bár található itt besenyő, kun, török, itt-ott szláv családnév is. A folyam elképzelhetetlen ereje félelmetes pusztítást, de egyben építést is végzett az idők folyamán. Ez a területátalakítás a települések beépítési módját is befolyásolta. Így a kialakuló magaslatokon települtek le az emberek. A házak a hordalékdombok tetejére épültek, míg a kertek a dombok alja felé lejtettek.

Rábaköz #2

Kulturális örökség

A Rábaköz központja Kapuvár mellett Csorna; rendezett utcái és terei, a múzeum, a műemlék Csornai Premontrei Prépostság templom együttese, a főtér középületei és parkjai egy polgári kisváros büszke múltjáról tanúskodnak.

A premontrei rendház és templom

A Csornai Premontrei Prépostság légi felvételen

A város országos jelentőségű múzeuma, a Csornai Múzeum térséget átfogóan bemutató állandó kiállítása mellett több településen is működnek helytörténeti múzeumok, gyűjtemények.

A Csornai Premontrei Prépostság épülete
Az északi szárnyban működik a Csornai Múzeum.

A Rábaköz műemlék kastélyai, szép templomai megtekintésre érdemesek, azok az idegenforgalmi kínálat szerves részét is képezik. Kastélyépület található Rábasebesen, Mihályiban, Szanyban, Sobron, Egyeden, valamint Szilsárkányban. Árpád-kori templommal büszkélkedhet Árpás és Rábaszentmiklós, impozáns neoromán templom tekinthető meg Rábacsanakon, klasszicista Bogyoszlón, barokk Vágon és Dörben, háromtornyú Szanyban. A több helyen meglévő népi építészeti emlékeket is érdemes felkeresni.

A népi mesterségek közül különösen említésre érdemes a fafaragás (Bogyoszló, Vág), a dísztárgyak készítéséhez alapul szolgáló szalmafonás (Kóny), a fazekasság (Dör), a gyékény- és vesszőfonás (Bősárkány).

Döri aratókorsó, faragott vajnyomó minták és tésztaszedő fakanál a Csornai Múzeum kiállításán

A művészeti életben különösen jelentősek a hagyományőrző néptánc-együttesek. Több együttes nem pusztán helyi, de országos, sőt nemzetközi események állandó fellépője is. A méltán világhírű szanyi Bokréta vegyes néptánc együttes mellett a kistérség magas szintű táncművészetét mutatják a szili néptánc együttes, valamint a csornai Pántlika néptánc együttes hazai és nemzetközi sikerei.

A csornai Pántlika Néptáncegyüttes

Kapuvár néptáncegyüttes

Népművészet

A Rábaköz népviseletéből a kapuvári, a csornai és a szanyi viselet igényességét, művészi értékét kell kiemelni. A női viselet anyaga (bársony, selyem, brokát…), színvarázsa méltán nyerte el mindenki tetszését. A pillangós kobak jellegzetes fejdísz volt, a kendők (Kapuváron a tilámli, Csornán az aranyfonalas és aranypecsétes) valóságos remekművek. Az alsóruhák házi vászonból készültek. A kapuvári viseletről könyvében Horváth Teréz nyújt szakszerű leírást. A vitnyédi, a szili hagyományos viselet a fentiekkel hasonlóságot mutat. A kivetkőzést követően a ’40-’50-es évektől a néptánccsoportok szereplésein gyönyörködhetünk a XIX. századtól elterjedt ünnepi népviseletekben. A hétköznapi viselet egyszerűbb, kékfestő, vagy karton anyagból készült.

Rábaközi (csornai) ünnepi népviselet a Csornai Múzeum kiállításán

A rábaközi hímzés legjobb ismerői Jámborné Zsámár Margit és Virágné Szalontai Judit több kötetben közölnek leírást és mintakincset. A kézimunkák szőr-pamut hímzéssel készültek, amit növényi festékkel színeztek. Az egyszínű piros mellett a kék, ritkábban fekete színt használtak. A sokszínű párák, terítők ma is a rábaközi lakások díszei. Kedvelték a kazettás szerkezetet, az életfa motívumot, a virágokat, a növényi indákat és a madarakat. A szálán-varrott, a keresztszemes és a vagdalásos technikák mellett a fehérhímzés egyik fajtáját, a pókozást főként Hövejen művelik.

Rábaközi hímzés

Rábaközi pávás-gránátalmás hímzés

Rábaközi madaras-szegfűs életfa

A népi fafaragás kiemelkedő művészeti ág. Az egyszerű faeszközöket saját szükségletre maguk készítették, de a bútorokat (tulipános ládát, kászlit, almáriumot) asztalosoknál rendelték meg.

Mézeskalács-mintafa és mézeskalács huszár

A népművészeten belül a pásztorművészet remekei legeltetés, vagy delelés közben születtek. A juhászok ismerték a spanyolozás, a karcolás, az ékrovás és az ólmozás technikáját. Tükrösök, borotvatartók, mángorlók, szapufák legszebbjeit a kapuvári, a csornai és a soproni múzeumokban őrzik. A mestergerendákon látható motívumok újabban dísztárgyakra kerülnek.

Juhászkampó

Spanyolozott borotvatok

Híres faragókat ismerünk Bogyoszlón: Kiss Ernő, Pintér Jenő, Áder János munkáiban a síkfaragás és a szobrok, sőt a szoborkompozíciók is megjelennek.

A fa mellett csont-és szarufaragásban a győri alkotók jeleskednek.