Köszöntő


KÖSZÖNTŐ



Ismét eltelt egy év... rengeteg változás, örömet adó élmény, esemény részesei lehettünk ez alatt az idő alatt!



A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr és környéke volt.

Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk, ahol élmény a kultúra, és „bebarangoltunk” néhány tájegységet, így a Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság természeti, népi, valamint kulturális értékekben gazdag területeit. Tettük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk városunk, szűkebb és tágabb környezetünk „csodáiból”.

„Minden változik, csak a VÁLTOZÁS az, ami ÁLLANDÓ!” – vallják sokan. Ezzel a gondolattal nemcsak egyetértünk, hanem éljük is mindennapjainkban.

Az újra meg újra ismétlődő csoda, az ÉVSZAKOK VÁLTOZÁSA sok művészt, köztük költőt, zeneszerzőt, festőt megihletett már.

„Itt van az ősz, itt van újra...” kezdi versét Petőfi Sándor. Ez a versben elmondott, személyes vallomás képszerűen jeleníti meg az őszt, és amikor halljuk, vagy olvassuk mi is szinte ott ülünk a dombtetőn a költővel és a „szelíd nap sugara” simogatja arcunkat.

Vivaldi a Négy évszak című zeneművében a hangokon, dallamokon keresztül mutatja be az évszakok változásának csodálatos körforgását.

Festmények, szobrok, tánc- és zeneművek, híresebbnél híresebb alkotók várják, hogy segítségetekre legyenek egy közös kalandban, amely a Változások – az évszakok „arcai” a művészetek tükrében... címet kapta.

Az idei évben tehát a folyton változó évszakok „arcait” vizsgáljuk és segítségül a művészetek kiapadhatatlan forrását hívjuk.

Ismerkedjünk meg híres művekkel, művészekkel és közben érezzük a nyári nap kalászérlelő melegét, az őszi gyümölcsök zamatát, a téli hótakaró alvásra csábító puhaságát, az újraéledő tavaszi erdők, mezők illatát, patakok csobogását, az élet csodáját!


Erre a közös kalandra hívjuk, várjuk csapataitokat!


A vetélkedő, melynek keretében számot adhattok felkészültségetekről, beszámolhattok élményeitekről,
2016. november 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Fogyatékosok Napközi Otthonában
(9023 Győr, Török István u. 1.).



Jó felkészülést, tartalmas és vidám kalandozást és művelődést kívánok!



Üdvözlettel:

Dezső Zsuzsanna

Fogyatékosok Napközi Otthona

vezető

2015. szeptember 29., kedd

Rábaköz #1

Röviden a Rábaközről
A Rábaköz a Kisalföld egyik jellegzetes kistája. Győr-Moson-Sopron megyében, a Csornai és Kapuvári járásban helyezkedik el.
Délen és keleten a Rába, nyugaton a Répce határolja, északon a két folyó hordalékkúpja választja el a Hanságtól.

Rábaköz elhelyezkedése Magyarország térképén

Ha a Szigetköz a Duna ajándéka, akkor a Rábaközt a Rábának köszönhetjük. Ez a folyó építette a felszínt és adta meg az élet lehetőségét a jó termőfölddel és a dús füvű legelőkkel. A tatár-török égette, vízjárta föld a nép szorgalma révén mégis újra és újra éledt, és örökül hagyott nekünk Árpád-kori templomokat (Rábaszentmiklós és Árpás), török világra emlékeztető kőoszlopokat, barokk kastélyokat (Mihályi és Szany), a múlt századi virágzó állattenyésztéshez kapcsolódó faluképet (Bogyoszló és Szil), és messze földön híres népművészetet, szép viseletet (Dör és Szany). Táncaik közül a kónyi, kapuvári, szanyi verbung országosan ismert, de legalább ilyen híres a gyertyás legénytánc és a szárföldi dús.
A Rábaköz ismert hímzései szorosan összefüggenek a népviselettel, hiszen ezek teszik őket olyan díszessé, gyönyörűvé.

Rábaközi hímzés

A régi kézművesipart ma is híressé teszik a csornai kékfestők, a döri fazekasok, a höveji csipkehímzők.
A nagy teljesítményű modern malmok mellett a régi molnárélet emléke a gyórói vízimalom, amely mára sajnos rommá lett.
A népi táplálkozás hagyományos ételeit is megtanulhatjuk még, például a legjellegzetesebb süteményt: a rábaközi perecet. A hagyomány szerint közel kétszáz éve sütik. Ünnepi alkalmak, lakodalom, keresztelő, búcsú süteménye, és ajándékozásra is kiválóan alkalmas.

Rábaközi perec

A Rábaköz ontja értékeit a mai ember számára. Táji szépségeit, történelmi emlékeit, hagyományait, művészetét csak meg kell ismernünk, meg kell látogatnunk, hogy megszerethessük.

Földrajzi adottságok
A Rábaköz növényvilága a hosszú idő óta civilizált, mezőgazdasági művelés alá vont területek jellegzetességeit mutatja. Szántóföldjei túlnyomórészt jó minőségűek, a legfontosabb termesztett növények a kalászos gabonák, a kukorica, a repce. A petőházi cukorgyár bezárásáig jelentős területen termesztettek cukorrépát is. A vidéket természetes állapotában eredetileg erdőség borította, a hajdani mocsári és tölgyes erdők zömét azonban régen kiirtották. A megmaradt erdőfoltok jellemzően keményfás társulások kocsányos tölgy főfafajjal.
A térség jellegzetes vonása a mérsékelten száraz éghajlata. A csapadék 600-650 mm, de itt is vannak „alföldi” szárazságú esztendők. A terület azonban ennek ellenére a magasabb légnedvesség és a mindig bőséges talajvízkészlet miatt sohasem szenved olyan méretű aszálykárokat, mint a Nagyalföld. Jellegzetes a gyakori erőteljes északnyugati-nyugati irányú légmozgás.
A terület felszíni képződményei a medencéket közrefogó dombokon lösz, löszös homok, a medencében 0,5-5 m vastagságú iszapos agyag, homokos képződmények borítják a törmelékkúpot.
A metamorf alapkőzet és miocén korú agyag és agyagos márga képződmények vízrekesztő jellegüknél fogva vízbeszerzésre nem jöhetnek számításba.

Turizmus, állatvilág
A tájegység turisztikai vonzerői alapján markáns, természeti profilú vonzásövezetek rajzolódnak ki a térség északi és délkeleti szegélyterületein; ezek vonzási csomópontoknak tekinthető, kínálati övezetekké fejleszthetők. A csornai kistérségi társulás a turisztikai kínálat előmozdítására most készíti el a turizmus fejlesztési programját.

Rábaköz a Művészetek Völgyében

Az ökoturizmusnak a Tóköz adottságai kiválóak, hiszen a kistáj bővelkedik lápos, mocsaras területekben, a nádasok, bokorfüzesek, gazdag élővilágot rejtenek. A Rábca, illetve Keszeg-ér által természetes módon kialakult Barbacsi-tó valamint a Fehér-tó a táj legnagyobb természeti értékének tekinthető. A szigorúan védett, csak engedéllyel látogatható Fehér-tavi ökoszisztémába mintegy 200 madárfaj (többek között a szigorúan védett vörös gém, nagy kócsag és bölömbika) tartozik. A lápos, mocsaras Hanság maradványaként fennmaradt, a Ramsari egyezmény hatálya alá eső vizes élőhelyeken olyan ritka állatfajok figyelhetők meg, mint például a patkányfejű pocok, vagy a lecsapolásokkal párhuzamosan mára sajnos csak igen kevés helyen megmaradt réti csík és lápi póc halfajok. A zavartalan bioszféra megfigyelésére érkező ornitológusok, biológusok mellett immár évek óta egy ornitológiai tábor keretében szervezett gyerekcsoportok is látogatják a területet.

Nagy kócsag

Vadállományát tekintve döntően apróvadas jellegű (mezei nyúl, fácán), a nagyvad-fajokat a nagy egyedszámban jelenlevő őz képviseli. A gímszarvas időszakosan jelenik meg, a Rábaközt övező szomszédos tájakról érkezve.
A páratlan természeti értékek mellé párosul Burgenland, a Fertő, valamint a Duna-menti kerékpárút közelsége, így az ökoturizmus fellendülésének lehetőségei adottak.
Termálturizmusról alig beszélhetünk, hiszen a tájegység két ilyen strandját csak a nyári időszakban hasznosítják. A terület alatt vannak ugyan kiterjedt termálvíz bázisok, gyógyfürdőként azt azonban csak Csornán és Kapuváron hasznosítják.

Jelentősnek tekinthető a Rábán nyaranta megjelenő víziturizmus.

2015. szeptember 24., csütörtök

Kisalföld #2

A Kisalföld főbb tájegységei

A Kisalföld három középtájra osztható, ezek a Győri-medence, a Marcal-medence és a Komárom-Esztergomi-síkság.


GYŐRI-MEDENCE
A Győri-medence területéhez tartozik a Szigetköz, a Mosoni-sík, a Fertő-medence, a Hanság, a Kapuvári-sík és a Csornai-sík területe.

Szigetköz
Az Öreg- és a Mosoni-Duna között elterülő, zátonyos, szigetekkel, folyóágakkal tagolt ártéri világ. Hatalmas szárazföldi delta- és hordalékkúp vidék, jelentős természeti- és gazdasági (például ivóvízkészlet) értékekkel, melyeket erősen veszélyeztet a Bősi vízierőmű-rendszer.

Mosoni-síkság
Mély fekvésű, feltöltött, termékeny, öntéscsernozjom terület. A Pannon-síkság peremterülete. Területe 425 km2, a Kisalföld nagytáj 8%-án, és a Győri-medence középtáj 17%-án terül el. Szigetköztől délre található, a Fertő-Hanság lapályáig terjed. Egy-két méterrel magasabban fekszik, mint a Szigetköz. A felszínt széles laposok, réti-lápi agyaggal és tőzeggel borított mélyedések, továbbá kavics- és homokszigetek, a gorondok tagolják. A területre a délkeleti irányú esés a jellemző.

Fertő-Hanság medence
A Kisalföld legnyugatibb része, ami a Keleti-Alpok felgyűrődése során a Pannon- és a Bécsi-medence határán alakult ki, a Győri-medencétől nyugatra fekvő, rossz lefolyású terület. Egységes tájként az alsó-ausztriai Lajta-hegységig tart. Később az erózió és a szél alakította a megsüllyedt medencét. Ez a terület a 17-18. századig egységes, több mint hatszáz négyzetkilométeres kiterjedésű vízi világ volt – bár valószínűsíthető haszna kérdéses – lecsapolták.
Az ott lakók települései közül volt olyan, ami egész éven át csak csónakkal volt megközelíthető. A Fertőt és a Hanságot csak 1912-ben a mexikópusztai (ma Fertőújlak) zsilip segítségével tudták szétválasztani. A mélyebb hansági területek kiszárítását pedig az ötvenes években (ifjúsági építőtáborokkal) megépített Hansági-főcsatornával sikerült elérni.

Pozsony és Mátyusföld
Mátyusföld vagy Mátyus földe a történeti Pozsony és Komárom vármegyében a Csallóköztől északra, a Kis-Kárpátoktól, a Hegyalattól keletre a Vágig terjedő sík vidéki terület élő népi neve, amely a Vízközt is magában foglalja. Egyes kutatók földrajzi meghatározását eltérően értelmezik.

Csallóköz
A Csallóköz a Dunától északra, a mai Szlovákia délnyugati részén terül el, a Duna és a Kis-Duna, illetve Vág-Duna között. Pozsonytól (amelynek egy kis része a Csallóközben fekszik) Komáromig húzódik. A Kisalföld részét képezi. Legnépesebb települése Komárom.


MARCAL-MEDENCE
A Marcal-medence területéhez tartozik a Marcal-völgy, a Kemenesalja és a Pápa-Devecseri-sík.

Marcal-medence
A Kisalföld déli öblözete a Kemeneshát és a Bakonyalja között, tengelyében a névadó folyóval. Folyóvízi eróziós tevékenység, lehordás során alacsonyodott mai alföldi szintjére. Nyugati peremén a Ság, keleti szélén a Somló bazalt vulkáni kúpjai jelzik az egykori felszín magasságát.

Rába-völgy
A Rába-völgyet (más néven Vas-Soproni-völgység vagy Vas-Soproni-síkság) az Alpokból lefutó folyók korábban lerakott kavicstakarójába bevágódó sebes vizű Rába hozta létre. Ezáltal az egységes, úgynevezett nyugat-magyarországi kavicstakaróról leválasztotta a Kemeneshát területét.

Rábaköz
Nyugati része a Rába és Répce közötti feltöltött síkság. Keleti része a Tóköz vagy szűkebb értelemben vett Győri-medence a Kisalföld központi része, ma is süllyedő, feltöltődő medence, melynek felszíne tökéletes síkság.


KOMÁROM–ESZTERGOMI-SÍKSÁG
A Komárom-Esztergomi-síkság területéhez tartozik a Győr-Tatai-teraszvidék, az Igmánd-Kisbéri-medence és az Almás-Táti-Duna-völgy.

Győr–Esztergomi-síkság
Északi, szlovákiai része az Esztergomi-Duna-völgy. Déli, magyarországi része a Győr-Tatai-teraszvidék a Kisalföld fokozatos elvégződése, kiékelődése keleti irányban, melyet az egykor magasabb szinteken folyó Duna teraszmaradványai jellemeznek.

2015. szeptember 16., szerda

Kisalföld #1

A Kisalföld (régebben Kis-Magyar-alföld, Győri-medence vagy Pozsonyi-medence) Szlovákia nyugati síkságát, a Magyarország északnyugati részén található „magyarországi Kisalföldet” és az Ausztriában található Seewinkel tájegységet magába foglaló földrajzi terület. A Kisalföld elnevezés a területet a Kárpát-medence nagyobb kiterjedésű síkságát jelentő Alföldtől, vagyis a „Nagyalföldtől” különbözteti meg. Teljes területe 9000 km², ennek kevesebb, mint fele – 4000 km² – tartozik Magyarországhoz, Magyarországon lévő területe északnyugaton fekszik.
A terület szlovákiai részét és a déli, magyarországi részét a Duna választja el egymástól. A Pozsonytól keletre elterülő szlovákiai rész neve szlovákul Duna menti alföldet jelent.

A Kisalföld magyarországi területei

ÉGHAJLATA
A Kisalföldön a nyár hűvös, a tél enyhe. Kevés a napsütés, és egyenletesen oszlik el a csapadék. Mivel ez a Kárpát-medence egyik legnyugatibb tája, jelentős az Atlanti-óceán hatása: gyakoribb a borultság, kisebb a hőingás. Nyugati peremén található a Dévényi-kapu – a Kárpát-medence nyugati bejárata – emiatt a Kárpát-medence egyik legszelesebb tája.

VÍZRAJZA
A Kisalföld a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik, fejlett folyóvízi hálózat jellemzi. Fontos folyói még a Rába, a Marcal, a Rábca és a Répce, melyek a Duna mellékfolyói. A folyók középszakasz jellegűek, vagyis meanderező, kanyargó hálózatot építenek, jellemző hogy a folyószabályozás igen nagy mértékű, ennek oka az árvízi védekezés és a hajózhatóság biztosítása. A vastag üledéktakarónak köszönhető jelentős a gyógyító hatású rétegvízkészlet a Kisalföldön pl: Bük, Sárvár termálfürdői.

TALAJOK
A Kisalföld főbb talajtípusai:
  • homoktalaj, mely a folyók mentén jellemző
  • barna erdőtalaj, mely a Marcal-medence környékén jellemző
  • réti talajok a Rábaköz környékén
  • láptalajok, nagyon kis elfordulásban a Hanság területén
  • öntéstalajok a Duna mentén
  • fekete mezőségi talaj, jellemző a Rábaköz, a Mosoni-síkság és az Esztergom-Komáromi-síkság területén.


ÉLŐVILÁG
A Kisalföld eredetileg erdős puszta volt, ennek helyén ma mesterségesen kialakított kultúrtájt találhatunk. Jelentős átalakító munkálatok zajlottak a területen, leginkább erdőirtás és folyószabályozás. Az így okozott károkat megpróbálják mérsékelni és az eredeti állapotot visszaállítani, elindult az erdőtelepítési program valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park is jelentős védelmet biztosít a Kisalföld különösen értékes területeinek.

2015. szeptember 14., hétfő

Mozaikok – A Kisalföld, Szigetköz, Rábaköz, Hanság népi kultúrája, hagyományai

A 2014. évben megvalósult projektünk „A város, ahol élmény a kultúra...” Győri Kultúrtörténeti Vetélkedő sikere óta folyamatosan azon töprengtünk, hogyan, milyen témában tudnánk ismét találkozni Veletek.
Őszintén hisszük, hogy a rengeteg program, esemény között van helye egy olyan jellegű rendezvénynek, mint az idei évre tervezett:
Mozaikok
A Kisalföld, Szigetköz, Rábaköz, Hanság népi kultúrája, hagyományai című.

A korábbi években projekt munkánk központi „állomása” Győr volt. Foglalkoztunk a várossal, ahol élünk, ahol sportolunk és ahol élmény a kultúra.
Az idei évben Nyugat-Dunántúl néhány tájegységére látogatunk el. A Kisalföld, a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság nemcsak természeti, hanem népi kulturális értékekben is gazdag.
Tesszük ezt azért, hogy ízelítőt kapjunk, adjunk népi hagyományainkból, és tudatosítsuk fiataljainkban, hogy a múlt értékeit ismerve, tisztelve és szeretve van igazán lehetőségünk a jelenben „élni”.
A népi kultúra két nagy területével ismerkedünk, így:
  • tárgyi, anyagi kultúra (népi ételek, népviselet, népi díszítőművészet, népi mesterségek, kézművesség),
  • szellemi, néprajzi folklór (népi hagyományok, népköltészet, népi gyermekjátékok, népzene, népi hangszerek, néptánc).
A téma nagy, de mi nem vállalkozunk másra, mint apró mozaikok felvillantására és a hangulat megteremtésére a népi kultúra témaköréből.
Célunk az érdeklődés felkeltése a téma iránt, interaktív ismeretközlés, hiszen a „hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab, hanem megélni kell!”.

A megvalósítás a már tavaly létrehozott online felület aktualizálásával indul.
http://elmenykeresok.blogspot.hu/
Azt tapasztaltuk, hogy az előző évi projektünknél bevezetett módszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nemcsak a felkészülésben segítette a résztvevő csapatokat, hanem élő „archívumként” működik, felidézve ezzel a korábbi vetélkedők eseményeit, emlékezetes pillanatait.
A blogra folyamatosan kerülnek majd fel cikkek, tartalmak 2015. szeptember 14-től, a vetélkedőig érdemes majd többször is ellátogatni az oldalra.
Némely posztban olyan feladatok lesznek, amelyek megoldása nem csak a felkészülést segítik, hanem a vetélkedő szerves részét is képezik, ezeket majd online be is tudjátok küldeni, mi pedig majd értékeljük, pontokat kaptok rájuk.

A vetélkedő helyszíne a Fogyatékosok Napközi Otthona.
Erőssége, hogy ismét találkozási lehetőséget, kulturált szórakozást és kikapcsolódást ígér a fiataloknak. Lehetőséget nyújt egymás jobb megismerésén, segítésén, az elfogadáson, a türelem gyakorlásán keresztül személyiségük fejlődésére.


A meghívott csapatok köre változatlan, azaz TI vagytok, akik már szinte „hazajárnak” hozzánk!

Speciális Szakiskola
9023 Győr, Szabolcska u. 26.
Márton Lakóotthon, Nyúl
9082 Nyúl, Táncsics Mihály u. 174.
MMSZ Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona
és 2. számú Sorstárs Támogató Szolgálat
, Győr
9024 Győr, Kálvária út 2.
Radó Tibor Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
9028 Győr, József Attila út 4.
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon
9023 Győr, Bárczi Gusztáv u. 2.
EESZI Győr – Fogyatékosok Napközi Otthona
9023 Győr, Török István u. 1.


A felkészülés folyamat jellege kitartásra ösztönöz. Az ismeretek megszerzése, majd alkalmazása a hétköznapokban, valamint a csapatmunka, a felelősség felvállalása önmagukért és társaikért, az önbizalmat erősíti.
A vetélkedő feladatainak összeállításánál nagy hangsúlyt fektetünk a meglévő képességekre, készségekre, így biztos vagyok abban, hogy játszva tanulhatunk egymástól, egymásról a Kisalföld népi kultúrája témakörben.

A vetélkedő tervezett időpontja: 2015. november 18.
A pontos részletekről a későbbiekben küldünk tájékoztatást.
A részvételi szándék visszajelzését 2015. szeptember 28. hétfői határidővel, a Fogyatékosok Napközi Otthona címére (levélben, e-mailben vagy faxon) várjuk, a már e-mailben elküldött jelentkezési lapok visszaküldésével.

Bízom abban, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést, és örömmel vesztek részt velünk együtt egy múltidéző, Kisalföld körüli élménykeresésen.


Győr, 2015. augusztus 24.


Baráti üdvözlettel:
                                                                                       Dezső Zsuzsanna
                                                                            Fogyatékosok Napközi Otthona

                                                                                                vezető